2016. február 29., hétfő

Álmok




Szeretem a vásznat mint scrapbook alapot mert ezeket biztosan kiteszem a lakásban valami látható helyre.

Amikor először láttam Virágék februári kihívásának moodboardját
megmondom őszintén hogy nagyon tetszett de nem gondoltam rá hogy alkossak valamit, hiszen elég ritkán készítek mixed media-t.

Aztán tegnap láttam újra a kihívást és úgy döntöttem hogy mégis alkotok valamit.

Rögtön vászonra képzeltem el a művet, mert nekem a papírra festés, pacsmagolás mindig eláztatósra sikerül :D




Nem meghazudtolva önmagam fehér, arany és paszel színekben gondolkodtam.
A kanál gondolata fel sem merült bennem, csak amikor kipakoltam a konyhában a fiókot és megtaláltam ezt az egy darabot ami kilógott a sorból (nem is tudom honnan került hozzánk), akkor gondoltam arra hogy beépítem ezt is.

Befújtam arany tintával és jól visszatörölgettem, aztán ragasztottam rá virágokat, pillangót és egy kulcsot és az arany akrillal, stencillel és festékkel előkészített vászora ragasztottam.



Körberagasztottam még jópár virággal, gessoval és festékkel feldobott csipikkel  és vellum levelekkel.




A kis kémcsőben arany csillámport és tavalyról őrizgetett pitypangot zártam.





Utólag még ráírtam arany Sharpieval a kihívás mottóját:
"Álmodj, míg az álmaid valóra nem válnak."


Már a helye is meg van az alkotósarkomban.

2016. február 22., hétfő

Szeretem




A nagy fotókeresésben előkerült még egy régi sorozat is Fanniról amin épp nagy lendülettel sminkeli magát.
Már négy évesen annyira nő volt hogy egyszer oviba menet félúton megállt kétségbeesetten és rám kiabált hogy haza kell mennünk mert elfelejtett sminkelni és így nem mehet oviba :o

Szóval ezt a fontos tevékenységet muszáj volt oldalba foglani, és a fotó színei véletlenül pont olyanok mint az új SF KitKlub színei.

A fehér kartont a Pantonból szoktam rendelni és mivel a maradék elég nagy darab, mindig elkérem azt is. 
Ehhez az oldalhoz is egy ilyet használtam, aláragasztva két papírt a kitklubból.



A fehér kartonon körberajzoltam a nagy fa szív csipit és ezt varrtam ki a fonallal amit a csomagban kaptunk.
Mivel kevesebb volt a fonal mint kellett volna, kipótoltam félgyöngyökkel a szív oldalát.

Aztán egy kicsit pöttyöztem 390-es Ecoline vízfestékkel.




A szeretem feliratot a digi fájlokból nyomtattam ki és vágtam körbe.
Ti használjátok a digitális fájlokat?








2016. február 19., péntek

Elragadó - bélyegző kitklub sokoldalúan



A minap elkezdtem előszedegteni Fanni régi fotóit, amiket még nem scrappeltem meg, de olyan szépek, hogy mindenképpen oldalba szeretném foglalni őket.



A februári kitklub készlet és bélyegző pedig mintha ezekhez a képekhez lenne kitalálva. Az első oldalhoz rögtön elő is kaptam a Bélyegző KitKlubot és csináltam egy mintás kartont.
Egyszerűen több sorban szivecskéket bélyegeztem egy fehér alapkartonra.




Miután kitaláltam az elrendezést, két 3×4 inches fehér kartont vágtam ki, és domborító por segítségével csináltam rá mintát a bélyegzőkkel, aztán még díszítettem őket dekorgombbal és virág kivágattal.

Fogtam egy PL kártyát is ugyanebből a méretból, ezen is domborítottam egyet, és a szív alakú bélyegzőt használva kivágtam pár szivet a rózsás papírból és azokat is felragasztottam.

Már csak a címfelirat hiányzott, amit Gelatossal színeztem az oldalhoz passzoló színre.
Ugye milyen egyszerűen és sokoldalúan használható a BélyegzőKitKlub?





Jó alkotást és ne felejtsétek el feltölteni a galériába!





2016. február 18., csütörtök

Bájos

Készült egyszer Fanniról egy hatalmas fotósorozat amiben hihetetlenül jó képek vannak és én még nem scrappeltem meg őket.

Pár napja elkezdtem kinyomtatni belőlük a legjobbakat és annyira megichlettek hogy rögtön neki is álltam oldalakat alkotni velük.

Mindenképpen sok fehéret teveztem csajos szinekkel kiegészítve, így született ez az oldal is.

Először pink Ecoline vízfestéket csepegtettem az alapkartonra, aztán a szivecskés kivágatot ráragasztottam és már csak a díszítés meg a fotó került a helyére.



Maggie Holmes, Scrapfellow és Nőicsizma elemeket használtam.


2016. február 17., szerda

Szív minialbum



Be kell vallanom, nem tartozom azok közé akik tartják a Valentin-napot.
Az hogy ez az album most született a véletlenek egybeesése, már nagyon régóta terveztem egy olyan albumot amiben Tomival közös fotók vannak összegyűjtve és csak most találtam meg azt a technikát és készletet amit akartam hozzá.


Az albumhoz fehér alapkartont márványoztam, ebből vágtam ki szivecskéket meg a Scrapfellow TŰZ-KitKlub papírjaiból.

A borítóhoz a címet domborporral feldobott csipivel, és szócimkével készítettem el.



Vannak lapok amik négyzet alakúak, de nem egyforma a méretük hogy még különlegesebb legyen az album.












Felhasználtam: 
arany füstfólia