2016. május 20., péntek

Egy perc nyugalom




Nem tudom, kinél hogy van, de nálunk ritka olyan pillanat van amikor a gyerekek nyugodtan és csendben ülnek. Az ilyen pillanatokat mindenképpen meg kell örökíteni.

Ez a fotó egyébként is a kedvenceim között van, így mindenképpen a megscrappelés várt rá.
Egy kisebb kiránduláson fotóztam Fannit, a barátnőjét és a sógorom nevelt lányát.

Én csak úgy hívom a helyet, hogy a világ teteje, és a látvány a lányokat is magával ragadta.




Az oldalhoz a májusi Scrapfellow KitKlubot használtam.

Ági  virágaihoz vágtam Cameoval pár virágot, amit alájuk ragasztottam. 
Ez hozta magával a csipkét a fotó alá, amit kicsit kiemeltem pár fecnivel.
Ennél az oldalnál kötelezőnek éreztem a rétegzést, aminél a fecnik, és a csipke mellé használtam a kitklub csomagba tett selyempapírból. 
Még hiányzott valami, és már régóta ki akartam próbálni a rojtos papírt amit több scrapbook oldalon is láttam. 
Most itt volt az alkalom, és két színben is tettem a fotó alá.




Mostanában beleszerettem a sarkok díszítésébe, most itt alkalmaztam úgy, hogy a scrapbook papírt
keresztben csíkokra vágtam, három került két szemben álló sarokba, méghozzá kicsit megcsavarva azzal hogy a középső csíkon a papír hátoldala látszik.




A címfelirat az egyik PL kártyán jött velem szembe, ezt egyszerűen csak levágtam és felragasztottam.



Felhasznált termékek/Supplies
SF KitKlub - Nyugi



2016. május 19., csütörtök

Szép álmokat Kincsem!



Még mindig a régi fotók között kutakodom és rengeteg alvós képet találtam Fanniról. 
Imádtam fotózni amikor aludt, mindig vagy valami extra dolgot olelgetett vagy hihetetlen pózokat vett fel.

Egy időben csak az innivalójával volt hajlandó elaludni, pedig soha nem ébredt fel inni.

Egy két és fél éves korában készült képet választottam az oldalhoz ami most kivételesen nem csajos színekből áll.

Egy sötétkék alapkartonból kivágtam Cameoval a csillagképet, amit 3D ragasztópárnával tettem az oldalra, hogy kicsit kiemelkedjen.
Egy szimpla fehér csomagolópapírt megygűrtem, ez került a fotó alá.

A Shine csipikészletből a fotóra tettem a képkeretet és ami a széléből még ki volt stancolva, azt szétvagdostam és a gyűrött papír alá  ragasztgattam.

Kapott az oldal még néhány csipit, epoxi gyöngyöt és szivecskét, a végén pedig Pentart óarany és fekete misttel megcsepegtettem itt-ott.


Íme a végeredmény:







Felhasznált termékek/Supplies
Maggie Holmes Collection - Shine - 12 x 12 Chipboard Stickers

Amy Tangerine Collection - Rise and Shine - Epoxy Stickers



2016. május 18., szerda

NSD kihívások



Kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, a nemzetközi scrapbook napokon nem akartam kihívásokat csinálni, de mégis elcsábultam.
Három oldal készült, ennyire tudtam időt szakítani úgy hogy élvezzem is az alkotást.

Az első Flóra sárga kihívására, ezt az oldalt nagyon szeretem.
Cameoval vágtam ki a virágos hátteret, és csak minimális dekor került rá, hogy a virágok érvényesülni tudjanak.




......................................................................................................

A másodiknál optikai háromszögeket kellett kialakítani, méghozzá négy darabot.
Ez könnyű feladat volt, én színekkel oldottam meg a háromszögeket.




............................................................................................................

A harmadikon nagy betűk vannak, ennél Fanni pocsék iskolai fotóinak a mintaképét használtam. Sajnáltam volna kidobni, bár felment megint a pumpám amikor megláttam őket.

A LOVE V betűjéhez Wilna egyik cut file-ját használtam.









2016. május 6., péntek

Csajok, tavasz, pillangók






A Scrapfellow áprilisi kitklub csomagja meglepően inspirálóra sikerült.
Nehéz abbahagyni vele az alkotást.

Még amikor megvettem a Cameomat, kipróbáltam egy ingyenes vágófájllal amit be is tettem a papírjaim közé és úgy ahogy volt, el is felejtettem.


XOXO background cut file



Most a kezembe került, úgyhogy muszáj volt felhasználnom.
Az egyértelmű volt, hogy a rózsás papír kerül alá, miután a fotót kiválasztottam, mert színeiben tökéletesen hozza Fanni pólójának a színét.

A második lépés az volt, hogy gyártottam pár extra díszítőelemet a kitklub alkotórészeiből.




Tologattam a fotót és valahogy sehogy sem állt össze, aztán jött a szikra, hogy mi lenne, ha kicsit megvagdosnám és már ott is volt a kezemben egy hatszög alakú kép.
Ezzel már sokkal jobban tetszett, de még mindig hiányzott valami, ezért úgy döntöttem, hogy elkezdek a fotó alá rétegezni, ami soha nem árt egy oldalnak :D



Még az egyensúly érdekében a karton aljára ragasztottam egy csík rózsás papírt, rá egy csík fehéret  és a címfelirathoz Gelatoval színeztem egy SF chipboardot.
Ez lett a végeredmény





Felhasznált termékek/Supplies


Scrapfellow KitKlub-Őrült
Silhouette Cameo
Írásvetítő fólia

StazOn tintapárna



2016. május 2., hétfő

Szokatlanul a családdal




Soha nem próbálkoztam még a 8,5x11 inches oldallal, most ennek is eljött az ideje.
Nagyon fura volt tologatni a keskenyebb papíron a díszítőelemeket.


Már eleve nem hétköznapian indult az oldal készítése. 
Ha jobban megnézitek, nincs rajta külön fotó. 
Persze van, de nem ráragasztva ahogy azt rendes körülmények között csináljuk, hanem az alapkartonra van nyomtatva a kép a szöveggel együtt.
Ezt Photoshoppal szerkesztettem meg és aztán egy az egyben az kartonra nyomtattam.




Így olyan, mintha egy nagy fotót díszítettem volna scrapbook kiegészítőkkel.

Az egyértelmű volt, hogy a fenti üres részre kerül a díszítés, bár a képkeretet próbálgattam a fotós részre is, amin egyébként nagyon jól nézett ki, de el is vitte az oldal egyensúlyát, így letettem róla.



A díszítéshez egyébként szétvágtam a szürke HELLÓ felíratú négyzetet és a levágott darabokat is felhasználtam és még egy lila virágot nyomtattam pauszra, mert ezzel szellősebbnek éreztem az oldalt.




Nagyon jól szórakoztam az oldal összeállítása közben, és csak azt tudom mondani, hogy bátran használjátok a digitális elemeket többféle papírra de akár textilre nyomtatva.


Felhasznált termékek/Supplies
Scrapbook KitKlub-ŐRÜLT



Az elrendezés ötletét a neten láttam valahol, de mivel nem mentettem, fogalmam sincs hogy hol.